Első cikkem támogatási program

Az „első cikkem” támogatási program célja, hogy elősegítse a felsőoktatásban tanuló hallgatók szakmai versenydolgozatainak – ezen belül különösen a Tudományos Diákköri Konferenciák (TDK) versenydolgozatainak –, valamint a végzős hallgatók szakdolgozatainak megjelenését hazai vagy nemzetközi publikációként. Ezáltal bővül a szerzők publikációs listája, és a tanulmányokban rejlő gondolatok a tudományos közösség nagyobb része számára válnak ismertté. Az „első cikk” egyben szakmai bemutatkozónak is számít. A támogatási program arra is ösztönzi a fiatal kutatókat és témavezetőiket, hogy a közös tudományos cikk megjelenésének köszönhetően tovább folytassák a kutatásaikat.


A PADS Alapítvány által támogatott szerzők publikációi az alábbiakban tekinthetők meg.

Kerti Noémi Aliz – Keresztúri Judit Lilla
Az osztalékpolitika ágazati hatásának érvényesülése Magyarországon 

Sütő Dávid
Észak-alföldi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozások pénzügyi helyzetének elemzése diszkriminancia-analízis segítségével

Flanek Szilvia – Kis Bálint Artur
„Az M-Pesa sikerének 19 tényezője”

Pászinczki Réka – Dr. habil Oláh Judit
Illustration of multimodal import cost analysis with a practical example

Czeczeli Vivien
A Federal Reserve mennyiségi lazításának egyes makrogazdasági hatásai

Márkus Ádám 
Disappearing Borders in the Visegrad Countries

Dr. Ambrus Rita Anna – Gróf Katalin 
Local taxation in European countries

Rézműves Márk – Rózsa Andrea 
Kockázatalapú verseny a magyarországi bankversenyben a lakossági jelzáloghitelezés tükrében

Lakatos Máté 
A befektetői túlreagálás empirikus vizsgálata a Budapesti Értéktőzsdén

Varga Dzsenifer – Pataki László
„B”-terv: Dollarizáció

Schuszter Tamás – Dr. Kiss Gábor Dávid
The Euro Crisis and Contagion Among Central and Eastern European Currencies: Recommendations for Avoiding Lending in a Safe Haven Currency such as CHF

Guba Dóra – Rózsa Andrea
A vállalati szabad cash flow és hozzáadott érték modellek alkalmazása a teljesítmény és a vállalat értékelésében

Csóka Péter – Kiss Tamás
Az összekapcsoltság hatása a rendszerkockázatra homogén bankrendszerben

Szécsényi Péter
Nature of Target2 Imbalances

Lovas Anita – Pereczes János – Rába Viktória
Ösztönzők és korlátozások a kockázati tőkés szerződésekben

Dr. Becsky-Nagy Patrícia –Droppa Dóra
A Cash flow-kimutatások a controlling szolgálatában

Dr. Becsky-Nagy Patrícia –Karászi Erika
Capital Structure and Venture Capital

Pataki László – Kenesey Zsófia
A betétbiztosítás növekvő szerepe

Lovas Anita – Mile Boglárka Rita
Az állami beavatkozás hatása a kockázatitőke-befektetésekre
kettős erkölcsi kockázat mellett

Németh László – Baranyai Nóra – Bali László
Kistelepülések gazdasági helyzetének változása Alsóújlak példáján

Karácsony Péter – Orisko Aranka
Szlovákiai régiók összehasonlítása versenyképességi tényezők alapján

Pauluk Júlia – Oláh Judit
A láncos tárolás helymegtakarításának vizsgálata

Mihálka Éva Zsuzsanna – Fialowski Alice 
Representations of Leibniz Algebras