
A közpénzügyi gondolkodás megújítása – konferenciasorozat alapítványi támogatással
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége 2017 és 2018 között hét állomásos konferenciasorozatot szervezett Budapesten (két alkalommal) és további öt megyei városban a Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) Alapítvány (jogelődje a PADA Alapítvány) támogatásával.

A közpénzügyek alkotmányos értékei – kutatási projekt alapítványi támogatással
A Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszéke komplex, tudományos szakmai projektet valósított meg a Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) Alapítvány (jogelődje a PADA Alapítvány) támogatásával.

Közös MBA-képzést indít a Corvinus és a sanghaji Fudan Egyetem
Háromoldalú megállapodást írtak alá a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Budapesti Corvinus Egyetem és a sanghaji Fudan Egyetem vezetői a két egyetem közös MBA-képzésének elindításáról. Ez a program is része annak a folyamatnak, amelynek során Magyarország, az MNB támogatja a kínai “Egy út, egy övezet” kezdeményezést, vagyis az Új selyemút megszületését

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS GEOPOLITIKAI DOKTORI PROGRAM TÁMOGATÁSÁRA FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA
A Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány és a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet „PADE/PAIGEO Geopolitikai Doktori Program Támogatása” címmel hazai felsőoktatási intézmények részére, a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan. A pályázat keretein belül a Geopolitikai Doktori Programban részvevő hallgatók és oktatók, továbbá egyéb a Programhoz szorosan kapcsolódó rendezvények támogatása a cél.

PÁLYÁZAT A GEOPOLITIKAI DOKTORI PROGRAM TÁMOGATÁSÁRA FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA
A Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány és a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet „PADE/PAIGEO Geopolitikai Doktori Program Támogatása” címmel hazai felsőoktatási intézmények részére, a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan. A pályázat keretein belül a Geopolitikai Doktori Programban részvevő hallgatók és oktatók, továbbá egyéb a Programhoz szorosan kapcsolódó rendezvények támogatása a cél.

Lezárult pályázat – Pályázat tanulmányi ösztöndíjprogramban való részvételre
A Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány az Alapító Okiratában meghatározott célok mentén a Neumann János Egyetemen, gazdaságtudományi képzési terület alapszakjain felsőbb éves tanulmányokat folytató hallgatók részére tanulmányokat támogató ösztöndíjprogramot hirdet.

Lezárult – Új pályázati kiírások a PADE Alapítványnál
A Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány több támogatási-fejlesztési programot hirdetett a 2018-as évre.

Lezárult – Újabb pályázatokat hirdetett a PAIGEO Alapítvány
A Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány több kutatási-innovációs programot hirdetett a 2018-as évre.

Összeolvadt a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány
A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA) feladatait az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni.


Biztonságos befektetések mellett folyamatosan növekszik a Pallas Athéné Alapítványok vagyona
2018. július 13. – A Pallas Athéné Alapítványok a biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásuk eredményeképpen 4,316 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta. A vagyongyarapodás mellett az alapítványok 6,8 milliárd forint értékben több mint 1300 oktatási, tudományos pályázatot támogattak.

Jogosítvány a kikapcsolódáshoz
Ki ne vágyna arra, hogy egyenesen előírják neki a pihenőidőt? Sőt, tanúsítványa legyen arról, hogy a pihenőidő növeli a munkateljesítményét.